Hargitai Péter Amerikai magyar trilógiájának első könyvében egy tizennégy éves lány harcol a budapesti utcán 1956-ban, embert öl, elveszíti apját-anyját, legkedvesebb barátait, végül menekülni kényszerül az országból. Egyszóval: a történelem átgázol az életén, amely sosem lesz többé olyan, mint volt.
A második könyv (Millie) hőse egy serdülő magyar fiú Amerikában, aki ugyan nem (minden értelemben) árva, mégis közeli rokona a forradalom lányának,hiszen ő is ’56 után, gyerekfejjel hagyta el az országot, és próbál több-kevesebb sikerrel beilleszkedni. Nincs könnyű dolga: a hatvanas évek minden értelemben próbára teszik, különösen, amikor beleszeret egy amerikai lányba, és ez mindkettőjük családjának heves nemtetszésével találkozik. A helyzet emellett valósággal kikényszeríti a szembenézést: a fiatalember identitásának szinte megválaszolhatatlan kérdéseivel birkózik.
A meghasonlottság mellé újabb konfliktusok, kérdések — szerelem, életcél, elhivatottság, küldetés, betegség, születés és halál — társulnak a nagyobb ívű Barbár fantázia, a harmadik könyv lapjain. A történet az ötvenes évek Magyarországán kezdődik, és a nyolcvanas évek közepe táján, Amerikában ér véget, miközben az emigráció tájai egy űrbéli vízióban tágulnak egyetemes metaforává. Nagy Attila önmagán túllépve kísérletezik valahol a művészet és a tudomány fantasztikus határvidékén, ahol feloldódnak a műfajok, egybeér történelem és jelen, csodafegyverré változik az ősi képlet. Gyógy— és ajzószerek, belülről feszítő kételyek, félelmek szárnyán utazva ragadja magával az olvasót is. Hargitai világa egyszerre eredeti és ismerős, egyedülállóan magyar, és egyedülállóan amerikai — de leginkább emberi, és minden fantasztikumával együtt is megindítóan hiteles.
