Tölgyfa Pegazusom, a kétszárnyú íróasztal három évtizede került a házhoz, de fiókjaiban évszázados a kacat-, az öröm és a bánatüledék. Az alsó fiók 45 centiméter hosszú, 25 centi széles és magas — 29 liter. A fölötte lévő három feleekkora, caklipakli hetven liter. Az új számítógépasztal két suta fiókja ennek a felét, ha befogadja. Rendet kell vágni, sőt rendszert váltani. A levelek, iratok, a tenyérnyi gémkapocs, a fél kiló névjegy, egy szerelmes ólomkatona mind, mind új hadrendet kívánnak. Húsz éve a bornírt közhely felvetetett velem az utcán egy csavaranyát: „Anya csak egy van!” És mi legyen ezzel az eggyel?Az alsó fiókba elsősorban az „enyéim” — édesanyám, apám, két feleségem, két gyermekem összes, barátaim, barátnőim egy-két becses levelét rakosgattam. Növekvő háborítatlanságukba bizalmas dolgokat is dugdostam. Például egy régi ötszáz forintost, amit mostanáig sikerült megőriznem. Ez az én örökös dugipénzem. Van más is. Édesanyám 1979-ben az én kérésemre elkezdte írogatni emlékeit. Két kék keménykötésű füzetre futotta. Ez az én szamárvezetőm sosem tervezett családtörténetünk írásában.
