A tudomány és a költészet rendkívül izgalmas kölcsönhatása ez a kötet. A digitális világot közelebb hozza az attól talán leginkább idegenkedőkhőz is, ezzel felszabadítva azokat az áthallásokat, melyek a valódi integrációt segítik tudományon kívül (tudomány és költészet) és belül (számítástudomány és biológia) egyaránt. Forma— és témabontó, nemcsak újfajta megközelítést kínál az Olvasónak, hanem merőben új témákat is, medveállatkáktól hullámfüggvényekig. Abban a tekintetben pedig vitathatatlanul alapvető, hogy ma már minden költő minden verse valójában egyesek és nullák, még ha nem is gondolnak erre.
Jordán Ferenc
hálózatkutató biológus
A kötet verseinek 16,74%-át mesterséges intelligencia írta. Ez elsőre megdöbbentő lehet, viszont ez azt jelenti, hogy a fennmaradó, 83, 26%-ot Balaskó Ákos írta? A gépember kooperáció poszthumán hétköznapjaink egyik evidenciája, de vajon nem volt-e az alkotás mindig is hibrid munkamegosztás ember és nem-ember között? Ki vagy mi „felelős” a szövegért? Perceptron és percepció nyelvi viszonyáért? És mi köze van ennek egyáltalán az intelligenciához, legyen az mesterséges vagy nem? A szerzőség százalékszámítása nem visz közelebb a versben megszólaló én azonosításához, de abban talán megnyugodhatunk, hogy a költészet dataizálhatatlan nyomokban, de még mindig tartalmaz valami emberit.
Nemes Z. Márió
költő, kritikus, esztéta
