„…Bárdi kényelmesen előbbre lépett, tovább rágta a gyufaszálat. Robi
bosszankodott, hogy miért bőszíti fel Bárdi a fegyvereseket.
— „Felesleges hősködés” — gondolta.
A géppisztolyos a szakállasra nézett, aki egy dossziéból papírlapokat
szedett elő. Horváth — arcán a részegek bárgyú mosolyával — nekitámaszkodott az ajtófélfának, és dudorászott. A fegyveres férfi arcáról eltűnt a mosoly.
Ingerülten Bárdi elé lépett. A szakállas, mintha álomból ébredt volna,
elfordult.
— Mi van, bajtársam? — kérdezte halk, fuvolázó hangon.
— Ez a nyomorult már megint kötekedik — válaszolt a géppisztolyos, aztán
ismét Bárdi felé fordult. — Köpd ki a szádból!
Robi már nem bírta idegekkel.
— Százados elvtárs! Ne, minek csinálja… ezt… a…
Bárdi a fiúra
nézett, majd ismét a felkelő felé fordította fejét, s anélkül, hogy a szemét
levette volna a fegyveres arcáról, a lába elé köpte a gyufaszálat… A fegyveres
olyan mozdulatot tett, mintha meg akarná ütni, de a szakállas megfogta a karját…”
